Január 12.

Ma van a tesóm szülinapja, és én ezt totál elfelejtettem (sose tudom hogy január, május vagy június 12.) , csak akkor jutott eszembe, amikor Armi totál feldobódva ugrándozott ki a pónikkal telebarlangrajzolt szobájából, és az ő kis cuki hangján énekelte a Good Garlotte Like It's Her Birthday refrénjét. Hát ja, ragad rá a kúltúra. Pontosabban nevelem. :D Ma a suliban elég húzós nap volt, 4 dogát írtunk, ebből 3 témazáró volt. Pff.

Reggel szóltam a szüleimnek, hogy ma nem megyek rögtön haza suli után, mert körizni tanítok egy lányt. Apu azt mondta, hogy hajrá (??) anyu pedig halkan szólt, hogy vegyek ajándékot a húgomnak. Ez van, anya már ismer ennyire. Mióta külön veszek ajándékot a Arnminak, mindig a szülinapján szerzem be. Vagy, végső esetben írok neki egy rövid 'szülinapi' dalt. Ez bejött már néhényszor. :)

Ma csak 6 óránk volt, úgyhogy már ¾2-kor a tavon voltam Vanival. Sokat haladtunk, már tud sétatempóban hosszan is korizni. De komolyan, így, hogy sokat beszélgettünk, egyre jobban kedvelem, sőt, azt hiszem kezdek beleesni. Am ma kiderült, hogy ő zenei stílusában sem hasonlít a „fajtájára”, ugyanis nem hallgat One Nirection-t, sem Rockstin Bibert vagy mi a fost. Ja, és megfigyeltem, hogy rohadt jó a hangja! De ő persze ezt reflexből tagadja. Nem tudom, ha nekem azt mondanák hogy jó a hangom, röhögve rávágnám hogy tudom. De nekem sajnos nem mondják. Brühühü. :D

Mivel ma nem volt futóedzés, körizás után elugrottam ajándékot venni Arminak. Ma mehettem robogóval, mert már nincsenek lefagyva az utak, úgyhogy ma robogóval voltam, ez jelentősen könnyített a helyzeten. Egyébként Vani megkéért hogy vigyem haza (!!) ami nem volt gond, mert 2 barlangsorral a bevásárlóközpont mellett laknak.

A hugicámnak egy állatkölykös memóriajátékot vettem, aztán hazamentem. Otthon apu rögtön egy ajándékostatyót rakott az orrom elé, hogy rakjam bele, amit vettem. Am az szerintem tökre nem ér, hogy Armi mindig egy halom a jándékot kap, én meg csak 1-2-t, mert anyáék szerint már kinőttem az ajándékokból. Szerintem nem.

Január 11.

Baromi ritkán mondok ilyet, de végre hétfő...! A „családi hétvége” mérhetetlenül fos volt, úgyhogy most már vártam a hétfőt. Egyébként azért annyi haszna volt az egésznek, hogy anyu írt az ofőmnek, hogy elutaztunk, ezért nem tudtam készülni az órákra. :)

Amúgy ezen a héten lesz vége a félévnek, úgyhogy mindenki ezerrel hajt. Amit eddig nem írtam, hogy a múlt héten volt 1 tanítás nélküli munkanap, és azt le kellett dolgozni, ezért kellett vasárnap is sulinba mennünk. Chh. Mindegy, mert ez már végül is a „múlt”.

Ma hiető, mégse mindennapi dolog történt. Az egy dolog, hogy vannak lánybarátaim is, de rájuk nem úgy nézek mint lányokra hanem mint haverokra. Viszont van néháány olyan lány, akik nem szívesen vannak „vegyes” társaságban. De ma ettől függetlenül beszélgettem Vanival, aki egy kicsit olyan „a fiúhaverciki” lány. De mivel volt egy befejezetlen beszélgetésünk, ami miatt nem fogok visítva Dan (Daniel, félig brit-neandervölgyi), az egyik legjobb haverom nyakába ugrani, sem „szuperjónapot” tartani. Mert a másik legjobb haverom, Kora tök ilyen, néha csak azért mert beszélt azzal a tizedikes sráccal aki tetszik neki (deszkás, mint Kora, és jóba vagyok vele), és kicsit fura a srác, mert fekete a haja és vasalja. :D Na szóval ott tartottam, hogy ma beszéltem Vanival. Legutóbb a körizás kapcsán kérdeztem, de akkor nem fejeztük be.

-Ööö... hát nekem van egy kis gondom a körizással... -kezdte eszméletlenül aranyos hangon. Hát, a lányok már csak ilyenek. Mondjuk ezt én nem értem, de mindegy. - De inkább légyszí hivj fel délután. - Szóval valami gáz van. :P

Amikor hazaértem anyu rögtön azzal jött, hogy takarítsak ki a szobámban, mert iszanyatosan redvás.

- Deee anya, ez csak sajátos rend!! - próbálkoztam. Azárt a lehetetlent is meg kell próbálni. :)

- Beni, hányszor mondjam el, hogy ez már sokkal több annál! A szobád egy mocskos lyuk! - na kösz, mami, én is szeretlek.

Pff. Jaa, és nincs is rá sok időm, mert ezen a héten már újra kezdődnek a köjakos téli futóedzések. Mellesleg utálok futni. De ha bennt akarok maradni a „Nyugat-neandevölgyi köjakos válogatottban, akkor muszáj járnom, és -10 °C-ban is futni a folyó mellett 10-15 km-t. ChhhhPff.

Fél 4-ig „kitakarítottam” a szobám, mármint minden rumlit okozó cuccot elástam valamelyik szekrénybe, és aztán indulhattam köjakos-futóedzésre. Medvebundás aláöltözetet vettem fel, de még így is nagyon fáztam. Még van hó, úgyhogy edzés elején havatlapátolunk a folyómenti ösvényen. Na ezt aztán végképp utálom.

Amikor hazaértem eddzésről elröptette a táskám a fürdőbe, és lehuppantam a kanapéra. Természetesen anya rögtön azzal jött, hogy mennyek fürödni, ne szennyezem az izzadt szagommal a környezetet. Ezt mondjuk kicsit ironikus volt, anyu is elröhögte magát.

Miután lezuhanyuztam, lementem az alagsorba, és dobolni kezdtem, mivel most egy kicsit elhanyagoltam a hangszerem, és úgy érzem, hogy elvonási tüneteim vannak. :D A második refrénnél (Brown Day: Neander Idiot) észrevettem egy cetlit az asztalomon. Vani száma volt az. Upsz, elfelejtettem felhívni, de még nem késő.

- Csőő! Beni vagyok – köszöntem a telekőba.

- Szia... hát én csak azt akartam mondani... - na ha most lenyom a torkomon valami nyálas „kérlekbocsássmeghogyamúltkorleléptemabarátnőimmel” kamudumát, akkor én szétverem a dobszerkóm. - Hogy... ijj, ezt így nem tudom elmagyarázni, gyere ki a tóhoz ma vagy holnap.

- Oké. Megkérdezem anyát, de nemhiszem hogy ma még kienge, mert még mindig a mama pici fia vagyok. - ironizáltam. Na jó, annyira nem volt ironikus, de Vani jót nevetett.

- Köszi, szia.

- Csá.

Megkérdeztem anyut, hogy kimehetek-e még a tóhoz, és eleengedett (!!!!), de mivel hétköznap van, csak fél10-ig lehetek ott. Na pff. De a lényeg, hogy kiengettek, és van majdnem 2 órám.

A tavon ilyenkor nincsenek sokan, de marha jó a hangulat, és forrócsoki, tea, és kürtöskőkalács illat van. :) A padoknál felkaptam a körim, aztán elkezdtem nézelődni, Vanit keresve. Hamar megtaláltam, a teázónál állt, két pohár olajleveles teával, és kétségbeesett arcot vágott. Akkor annál nagyobb gáz van. Ha egy lány 1. zavarban van, 2. pedig kétségbeesett fejet vág, és neem rejti az érzéseit erőltetett mosoly mögé, akkor ott nagy gáz van. És én arra nem jöttem rá pedig elég nyilvánvaló volt. Na elölről.

- Heló. - léptem oda Vanihoz, aki közben nyújtotta felém az egyik poharat, én pedig a körizők felé néztem mielőtt befejeztem a mondandóm. - Mi a gond? - ekkor láttam meg, hogy egy könnycsepp csöppen le az arcáról a kabátjára. - Nee, nehogy elkezdj sírni légyszi, attól totál kiborulok, ha valaki nekem sírja ki magát! - erre vissztartotta a bőgést és elnevette magát.

- Beni, kösz hogy kijöttél...

- Nee, nyálas dumát se!! - folytottam belé a kiburulást. Ő felnézett rám (kb. 1 fejjel magasabb vagyok, muhaha), és folytatta.

- Nem állt szándékomban csöpögős monológot mondani, de most hogy mondod... - erre mindketten elröhögtük magunkat – na, szóval az van, hogy én – csönd, kb 10 mp-ig, szipogással – Nem tudok körizni. Jó tudommm, hogy sokkolt, meg minden, és nem akarom hogy neked gond legyen az, hogy engem megtaníts péntekig alapszinten körizni, úgyhogy nem kötelezlek erre, gondoltam, megkérlek, mivel te vagy az osztályban a legjobb köris azután a stréber után aki heti 8 edzésre jár... szóval... csak azt akarom mondani, hogy légyszi taníts meg körizni! De tényleg nem mu...

- Vaniii... nyugi megtanítalak körizni, és nem is csak alapszinten! - folytottam belé a szót - Holnap ugyanitt?

- Jajj, köszönööööm Benii! - ugrott a nyakamba. Elég nagyot kellett ugrania. :D

Hát még én hogy köszönöm.:) Óó, és ma rájöttem hoyg Vani nem tartozik abba a tipikus lányfajtába ahova mi soroljuk. Még ma elkezdtünk gyakorolni, és eljutottunk addig, hogy már nem esik seggre minden 'lépés' után a jégen. Hanem mér eljutatt odáig, hogy lassan megindul, 5 métert megy, aztán majdnem elesik, és visítva belém kapaszkodik. :D

Január 8.

Péntek van, amit amúgy szeretek, de most rühellem. Mert ugyebár luxusszállodában vagyunk, de KwiKfi, az nincs. Pff. Marad az írás mivel az úszást már rohadtul meguntam, a masszás meg nem érdekel (anyuék el akartak rángatni valami köves izére ?!), úgyhogy maradt az, hogy elfoglalom magam a szobában. Mondjuk, a húgommal egy szobában vagyok, de ő most is lent van a gyerekmedencénél. Ergó enyém a szoba, de nem tudok semmi értelmeset sem csinálni, csak írhatom az élettörténetemet, ami már most kezd uncsivá válni.

Szerencsére találtam egy konnektort, ezért fel tudtam rakni töltőre a KőVD lejátszómat és tudok filmet nézni.:)

Anyuék nemsokára viszajöttek Armival a medencétől, és mondták, hogy készülődjek, mert megyünk kajálni (mellesleg fél három volt, de mindegy.:D).

- Útközben összeszedjük apádat is a tengeralattjáró-szimulátorból... - de a mondatot már nem tudta befejezni, mert közbeszóltam:

- Miiiii? Nekem miért nem szólt senki, hogy van tengeralattjáró-szimulátor?! Na nemár', fél napom elment azzal, hogy azon gondolgodtam, hogy mit lehet egy ilyen uncsi helyen csinálni, majd pedig egyszerűen közlitek velem, hogy van tengeralattjáró-szimulátor! Na ez kész. - tettem hozzá sziszegve.:@

Mindegy, ebéd után (valami medve... desszertnek mákos izé) apuval elmentünk a szimulátorhoz. Naja. Amikor az apa és a fia összefognak az anyuci és a hugi ellen.:D

Egyébként a nap további része nem volt már olyan totál uncsi, mint a délelőttöm. Monduk, anya úgy gondolta, hogy ez az ő érdeme. Fura...