Péntek van, amit
amúgy szeretek, de most rühellem. Mert ugyebár luxusszállodában
vagyunk, de KwiKfi, az nincs. Pff. Marad az írás mivel az úszást
már rohadtul meguntam, a masszás meg nem érdekel (anyuék el
akartak rángatni valami köves izére ?!), úgyhogy maradt az, hogy
elfoglalom magam a szobában. Mondjuk, a húgommal egy szobában
vagyok, de ő most is lent van a gyerekmedencénél. Ergó enyém a
szoba, de nem tudok semmi értelmeset sem csinálni, csak írhatom az
élettörténetemet, ami már most kezd uncsivá válni.
Szerencsére
találtam egy konnektort, ezért fel tudtam rakni töltőre a KőVD
lejátszómat és tudok filmet nézni.:)
Anyuék nemsokára
viszajöttek Armival a medencétől, és mondták, hogy készülődjek,
mert megyünk kajálni (mellesleg fél három volt, de mindegy.:D).
- Útközben
összeszedjük apádat is a tengeralattjáró-szimulátorból... - de
a mondatot már nem tudta befejezni, mert közbeszóltam:
- Miiiii? Nekem
miért nem szólt senki, hogy van tengeralattjáró-szimulátor?! Na
nemár', fél napom elment azzal, hogy azon gondolgodtam, hogy mit
lehet egy ilyen uncsi helyen csinálni, majd pedig egyszerűen
közlitek velem, hogy van tengeralattjáró-szimulátor! Na ez kész.
- tettem hozzá sziszegve.:@
Mindegy, ebéd után
(valami medve... desszertnek mákos izé) apuval elmentünk a
szimulátorhoz. Naja. Amikor az apa és a fia összefognak az anyuci
és a hugi ellen.:D
Egyébként a nap
további része nem volt már olyan totál uncsi, mint a délelőttöm.
Monduk, anya úgy gondolta, hogy ez az ő érdeme. Fura...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése