Január 7.

Ma reggel kicsit elaludtam, szóval gyorsan kellett készülődnöm, és anyu lekiabált a szobámba, hogy kész vagyok-e már.

- Mivaaan? Még csak 8.35 vaaaan! - kérdeztem vissza – Mérr' kéne már készen lennem?! - mire anyu visszakiabált. Ha a szobámban vagyok és nem akarom hogy az egész família a szobámban csövezzen, akkor így kommunikálunk egymással.:D

- Ajj, Beni, hát nem emlékszel, ma elutazunk! - uupsz. Na ezt elfelejtettem. :O – De pakolj rövid nadrágot is! Meleg lesz. - MI VAN?!?! Rövidnadrágot, januárban?! Mindegy, legalább egy ideig nem kell fagyoskodnom. Ó, és most jut eszembe, hogy holnap nem lesz tanítás mert a tantestület kirándul. Miattam amúgy ahova akarnak, oda kirándulhatnak vagy berándulhatnak, de ez most más. Mivel „szünet” előtt utazunk el, valószínűleg hétvégén (és pénteken, vagyis holnap) is ott leszünk. Pff.

Azért még egyszer megkérdeztem anyut, hogy hova megyünk, de nem kaptam értelmes választ:

- Beni, ez titok... Majd úgyis megtudod!

Csodálatos. Főleg, hogy ilyenkor sehol se lehet rövidnadrágot felvenni itt, Neandervölgyben. Neandervölgyön kívül pedig tuti nem megyünk, mert mindegyik határig minimum fél nap az út. Tök jó.

Pár perc alatt összecuccoltam, aztán felmentem a lépcsőn, és a konyhapultra ültem, aztán megkérdeztem anyut, hogy hova megyünk. De még mindig nem mondta meg.

Majd apu szólt, hogy segítsek havat lapátolni és jeget kaparni.

Fél óra fagyoskodás után kijött Armi és anyu is, majd bepakoltunk a kocsiba és elindultunk. Szerencsére vittem mini-KőVD lejátszót, és Rockpson családot néztem rajta. Bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, így nem kellett az édesdrága hugicám nyafogását hallgatnom egész úton.

Kb. 2 órát kocsikáztunk, bár még mindig nem értem, miért kellett rövidgatyát hoznom, mert nem volt nyoma se a melegnek, itt is hó volt, és egy tó, a szélén egy bazinagy épülettel, és a tó be volt fagyva. Aztán rájöttem hova jöttünk: a Kékvizi fürdőbe, ami az egész Völgyben híres. DE MIÉRT KELLET RÖVIDGATYÁT HOZNOM?! Na ezt most megkérdeztem az őseimtől:

- De apaaaa, anya, miért kellett rövidgyatyát hoznom?!?!

- Hát, az az igazság, hogy nincs arra semmi szükség, csak azért mondjuk, hogy ezen gondolkodj többet, ne azon, hogy hova megyünk, mert idővel úgyis rájöttél volna – hát, bevallom, ez tényleg egész okos. De annyira nem, hogy megérjen egy pontot anyunak a kettőnk összecsapásában.:D

Január 6.

Szerda. Ami azt jelenti, hogy énekóra. Meg kőismeret, amiből 2,0-ra állok, de ha nem akarok bukni, akkor nem kaphatok egyest, mert a tanár csak 2,0-tól adja meg a ketteset Meg állattan. Az utóbbiból ugyan ötös vagyok, de akkoris az egyik legrosszabb tantárgy.

Reggel anyu feldobottan lépett be a szobámba (?!), pedig már mondtam neki, hogy elég nagy vagyok, és nem kell kelteni. Mert amikor még kisebb voltam, mindig anyu keltett, ami azt jelenti, hogy fél 8-kor kellett felkelnem és anyu rendszerint megállapította, hogy milyen nagy kupi van a szobámban, és ez enyhe célzás volt arra, hogy rakjak rendet. És mióta mondtam neki, hogy magamtól is fel tudok kelni, és nem kell keltegetni. Így kicsit sem könnyes búcsút vehettem a fél 8-kor kelésnek és a reggeli rendrakásnak, valamint köszönthettem a negyed 9-kor kelést, a reggel gépezést és kikuncsorogtam apától a barlangunk alagsorának (a szobám) kulcsát. :) De sajnos az alagsornak 2 kulcsa van: és ebből csak egy van nálam, és erre sajnos csak most jöttem rá, mivel anyu pár év után megértette, hogy nem igénylem már annyira a segítségét néhány helyzetben.

Na szóval anyu reggel bejelentette, hogy holnap családilag elutazunk.

- De mégis hová?! - kérdeztem.

- Az meglepetés. - hát, csodás. Holnap utazunk, és fogalmam sincs, hogy hová. Chh.

És mert már háromnegyed 9 volt, el kellett indulnom. De mivel a csomagolt kaja még jár, 14 évesen, kőgnazistaként is. De a legalább anyu sütni tud, és most is sült grizzlycombos-bazsalikomos szendvicset csomagolt pisztáciás csokival... :)

A suliba érve levágtam a magam a padomba (leghátsó sor, középen), mivel fizika lesz, amiből most egy próbaidős tanárunk van, aki még nem ültette szét a tanárok által „rosszalkodósnak” nevezett társaságunkat hátulról. Hehh. :D

Amikor kiértem a suliból (fél háromkor. Pffff) Rettenetes látvány fogadott. Nem, nem emberevő szörnyek, és nem vérmatutok és nem is a Jeti, mert ezek tök jók lettek volna, hanem... ANYA!!! Pedig már elmagyaráztam neki, hogy mivel már van egy robogóm, és amúgy is, ha télen azzal nem is, de busszal vagy netán gyalog (nem lakunk messze) el tudok menni az Kőgnáziumig és vissza. Vaaagy, legvégső esetekben apu elvisz.

De nem, anya megjelent a kőkola előtt, és ez csak egyet jelenthet. Minden nem stréber és nem homokos és nem páva fiú rémálmát: „Vásárlást anyucival” Pffffff.

Mondjuk, én még így is megpróbáltam menteni a menthetőt: köhögtem.:)

- Beni, valami baj van? - kérdezte enyhe cinizmussal, ergó tudta, hogy tudom hogy vásárolni megyünk. Anyukák. De én erre bevetettem az aduászt:

- Nem nem - tüsszentettem egy bazinagyot – csak picit fáj a torkom és nem szeretnék holnapra megbetegedni – mégmennyirehogy szerettem volna – mert holnap dogát írunk kőtanból, és készülnöm kell rá – dehogyis, nem szoktam készülni a dogákra.:D

- Jó, akkor majd máskor veszünk neked plazmakőtv-t! Azért elvigyünk? - mosolygott anyu győztes vigyorral. Hát ja , az anyukák azért eléd jól ismerik az embert.

- Nem nem kell elvinni. Inkább sétálok. - Mert erre már nem tudtam mit mondani. Anya alaposan átcseszett. Beni-Anyu 2-1. :P

Január 4.

Ma az ofőnk bejelentést tett a suliban:

- Sziklásy Kőgnázium 9.B osztálya! Kérem január 10-ig, vagy mondhatnám, hogy az első félévünk végéig, mindenki szíveskedjen javítani a jegyein! Nem szeretném, ha szégyent hoznátok rám. Ha senki sem bukik ebben a félévben, akkor elmegyünk kőrcsolyázni a tóra.

Ennek mindenki örült, kivéve Erdős Vani, aki a a harmadik legszebb lány a suliban, (Csontos Lilla és Kövi Dóra után, akik végzősök, és őket kicsit sem érdeklik kilencedikesek), és aki nekem nagyon tetszik. Tanítás után megkérdeztem Vanit, hogy mi a baja a kőrizással.

- Hát... - kezdte, de nem tudta befejezni, mert a barátnői odamentek, és vihogva távoztak Vanival. Hát, ennyit a beszélgetésemről Vanival... Na mindegy.

Hazaérve anyu odatolt az orrom elé két hatalmas állatot, és megkérdezte, hogy melyiket kérem. A kezdeti sokkból feleszmélve észrevettem, hogy az egy vadkan és egy tehén. Én mondtam, hogy a tehén, de Armi felháborodottan kiabált.

- Malacka! Malacot szeretnék- mondta.

- Jól van kicsim, csinálok neked vadmalackát.- esett meg rajta anyu szíve. Mindegy, végül is már megszoktam, hogy általában Armi döntheti el, hogy mi legyen a vacsi.

Vacsora után lementem a szobámba, és elkezdtem dobolni, azzal az elmélettel, hogy ilyenkor senkit sem zavar, ha dobolok. Hát, tévedtem. Anyu felháborodottan kérdezte, hogy mi a frászt csinálok.

- Hát dobolok.

- Ilyenkor?! Tudod te hány óra van?!

- Hát persze! Kilenc lesz tíz perc múlva. - válaszoltam nyugodtan.

- Figyelsz szívem. - mondta ő is egész nyugodtan. - Tudom, hogy neked még elég korán van, de a kishúgod ilyenkor már lefeküdni készül. Úgyhogy légy szíves, ne ilyenkor gyakorolj. Köszi! - és megölelt. Ez van, az anyukák néha furák...Az egyik pillanatban cseszegetnek, megtiltanak mindent, másikban pedig ölelgetnek.

Szóval, mivel anya azt mondta, hogy ne doboljak, bekapcsoltam a kőtévét, és Rockpson Családot néztem fél 11-ig. Majd megnéztem pár epizód Neandervölgyi Fatert.

Január 3.

Ma kezdődik a tanítás, és még mindig be vagyunk havazva, úgyhogy reggel korán keltem. Anyának ez természetesen jó ok volt arra, hogy ezt mondja:

- Beni drágám, legyél szíves menj ki, lapátold el a havat, szünetben úgysem csináltál semmit...

- De anyu! A szünet arra való hogy lazítsunk, nem arra hogy dolgozzunk! Amúgy is, sok mindent csináltam a szünetben...

- Például?

- Magtanultam két új dobszólót, fejlesztettem a KőCraft-omat, és sok minden mást.

- Hát veled nem lehet vitatkozni...

Szóval nagyjából így indult az első tanítási napom az évben. De komolyan, témánktól eltérve, nem kéne már „Drágáznia”. A múltkor is, amikor ködeojátékokat kértem születésnapomra, erre ő mit vett: egy 'Öltöztesd Lalit, a macit'-ot! Ami a valaha létezett leggyerekesebb ködeojáték. Meg amikor kimentünk a tóhoz kőrizni a jégre, és már majdnem lett egy barátnőm, ráadásul Csontos Lilla, a suli legszebb lánya, de anyu odajött azzal, hogy ”Benikém, szívem nem kérsz teát? A kedvencedet hoztam, és mézes macisüti is van hozzá!”. Na mindegy.

Szóval, ebben az évben az első napom a suliban. Az osztálytársak semmit sem változtak, max néhányaknak több pattanása van. De a tanárok még rosszfejebbek lettek (anyuék szerint az a fő oka a magatartásproblémáimnak, hogy rossz viszonyom van a tanárokkal). Mivel közeledik a félév, az osztály nagy része elkezd teperni, mert sokan bukásra állnak. Én ezt a hajrát megúsztam, mert én két tantárgy kivételével mindenből 5-ösre állok. Az a kettő tárgy pedig a kőismeret, amit egy rettenetesen bizarr tanár tanít és az ének, énekelni pedig nem tudok.

Amikor haza értem, senki sem volt otthot, ami azért érdekes, mert Armi még csak 2,5 éves, és még nem kővodás, ezért anyu otthon marad vele. De nem voltak otthon, ami azt jelenti, hogy SZABADSÁÁÁÁG! Mármint benyomhatok valami kő-punk zenét, kajálhatok chipszet minden mennyiségben, és nézhetek kőball meccseket vagy Rockpson családot. Nemsokára apu hazaért, és egy óriási verebet (?!) hozott. Én meghökkenve néztem, ő pedig teljes nyugalommal letette a konyhában, és lehuppant mellém a kanapéra. Én megkérdeztem, hogy mi ez.

- De apu mégis mi ez?

- A vacsink.

- ???

- Nemám! Ez csak egy játék Arminak.

- Nekem is hoztál valamiiiit? - kérdeztem, mert aputól mindig valami jót kapok, például a múltkor is a VarázslókCsontját kaptam tőle, ami az egyik legjobb ködeojáték.

- Persze. - dejóó! Gondoltam magamban. - Itt van.

És egy vékony, hosszú csomagot vett elő. Egy kicsit elszomorodtam, mert ez tuti nem ködeojáték. De amikor kibontottam újra feldobódtam: egy új dobverőt kaptam!

Anyu és Armi most értek haza, és kiderült hogy a tavon köriztak. Egyébként én ennek örülök, mivel anyu nem szereti a vizet se simán, se megfagyva, és egy héten maximum egyszer megy vízközelbe, ezért ha én kőrizni szeretnék ezen a héten, akkor egész nyugodtan mehetek a haverokkal, és nem kell félnem, hogy anyu egészen véletlenül pont akkor jelenik meg a tavon a kistesómmal.

Január 1.

Hát természetesen most is a rokonok jöttek "bulizni", már ahogy ők nevezik. Én inkább így írnám le:'Egy csapat öregember a hótorlasz ellenére behatolt a barlangunkba, majd pedig béna történeteket meséltek, anyát ugráltatták, aztán fél 9-kor az utolsó is elaludt.' Na, és ezeknek ez a buli. Legalább maradhattam a szobámban, és apu is még időben elment kőball meccset nézni. Azért anyut egy kővillahegynyit sajnálom, amiért neki kellett kiszolgálni a rokonokat. De hát így jár, aki idiótákat hív meg szilveszterre.

Amúgy ma semmi érdekeset nem csináltam, de anyának természetesen most is volt valami mondandója:

- Beeeníí! Gyere fel! Nincs pillanat! Most! - kiabált le anyu a nappaliból.

- Pillanat, anyu...

- Most, most, most...! Beszélnünk kell!

- Jóó, pillanat! - mondtam ki másodszor is a tiltott szót, aztán pár perc múlva megjelentem fent, a nappaliban, és lehuppantam az egyik kőfotelba.

Anyu pillanatokon belül megjelent, egy levelet tartva a kezében. És rákezdett.

- Kőkövi Bendegúz - mindig lecseszés a vége, ha így kezdi - Mi a mamutormányt képzelsz te magadról, hogy megengeded magadnak, hogy megjegyzéseket tegyél a tanáraidra?! Ezért...

- De anyuuu! - vágtam közbe - Az osztályomban én vagyok a legjobb kőtanból, nekem megy legjobban az őstörténet, én tudok a legtöbbet a dinoszauruszokról, nekem van a legjobb nyelvi-érzékem, én vagyok a legmuzikálisabb mi kell még?!

- Fiam, ezért mi nagyon büszkék vagyunk rád, de a tényeken nem változtathat semmi - szólt közbe apu is - A magatartásod tűrhetetlen.

- De...

- Nincs de. Most menj a szobádba és tanulj! Holnapután kőkola. - vágott közbe anyu.

- De addig még van egy nap! - hadartam, nehogy belevágjanak.

Apu csak intett a szobám felé, mire én elindultam, de a lépcsőn megálltam. Hallottam anyuék beszélgetését.

- Szerinted elhitte a levelet?

- Biztosan... Sok ilyet kaptunk már.

– Igen...de lehet hogy ez azért egy kicsit durva volt. Igaz, eléggé magatartászavaros, de ez kicsit túlzás volt.

- Lehet.

Áháháá. Szóval azt a levelet az igazgatótól csak kitalálták! Na, de nem tudják hogy tudok erről, úgyhogy most már Beni-Anyu 2-0. :)

December 31.

December uccsó napja. Az év uccsó napja. De nem lehet semmi jót csinálni, csak itthon punnyadni, mert totál behavazott, és jóformán ki sem lehet lépni csákány nélkül a barlangból. De természetesen azért rokonok, azok jönnek. Pff. Azt ne kérdezzétek, hogy hogy fognak bejönni, de hogyha bejönnek, akkor remélem ki is fognak menni, mert rohadt unalmas egy csomó nyomi felnőtt közt lenni, mert folyamatosan kérdezgetnek: „És hogy megy a Kőgnázium?", „Hova nő ez a gyerek?" megállapítják, hogy: „Mennyit nőttél!", „Milyen nagyfiús vagy!" stb. Szóval utálom amikor jönnek a rokonok. De ma jönnek. Inkább jönnének apa haverjai, azok nem ilyen unalmasak, nem tesznek béna megjegyzéseket, szeretik amikor dobolok, és nem röhögnek béna poénokon. De anyu nem ért azzal egyet, hogy a szilvesztert nem a rokonokkal, hanem a barátainkkal kell tölteni. Na mindegy. Azért remélem, hogy majd valamikor a közeljövőben apu barátai is eljönnek, mert ők tényleg sokkal jobbfejek, mint a rokonok. :)

December 28.

Nagyjából az egész hét így telt, mivel nagyon sokára jött vissza az áram. De ez annyiból jó, hogy anyu nem tudott eltiltani semmi jótól, kivéve a dobomat, de azt nem tudja elvinni/lekódolni, és még szemmel sem tud tartani, mivel a szobám az alagsorban van. Hehe. Beni-Anyu 1-0. Meg amúgy is, mostanra, mikorra visszajött az áram, anyu már el is felejtette, miért akar megbüntetni, ezért nem kaptam büntit. Azért nem olyan rossz fej az anyám.:)

A "napó"írás kezdete :)

Kőkövi Beni (14 éves) FELJEGYZÉSEI AZ UTÓKORNAK, amelyek majd egyszer sokat érnek.

December 21.

Először is, tisztázzunk valamit: ez nem egy napló, hanem a feljegyzéseim az utókor számára, azért nem fogok semmiféle "Kedves naplóm" stb. bevezetést írni, hanem szimplán leírom amit érzek, csinálok stb.

Azért ma kezdem a naplóírást, mert úgy érzem, ma volt a leghidegebb és a legsötétebb napunk. Éppen ezért csak apuék mentek kajáért, mi néztük otthon a KM (KőkoriMusic) csatornát. Illetve én néztem volna, ha a kistesóm, Armi engedi, ugyanis ő mindig csak a BúBoci Barlangját akarja nézni. Ez pedig fájdalmasan gyerekes. Egy 14 évesnek ne kelljen hároméveseknek készített műsort nézni! De anyu természetesen a húgom mellé állt, ezért találhattam magamnak más elfoglaltságot. Eszembe jutott, hogy ha nem nézhetem a KMVMA-ot (KM Video Music Awards), akkor KőCraftozok. De ezt is fújhattam, mert kint hatalmas vihar volt, és kicsapta a vezetékeinket. Na most kezdtem igazán unatkozni: Nincs TV, nincs KőCraft, nincsenek ködeojátékok (később videojátokoknak fogják hívni, asszem), nincs telekő, mert ez MIND árammal működik. Semmi ötletem sem volt hogy mit is csinálhatnék, de anyunak volt:

- Beni, olvass! - mondta anyu

- Vétéeff?! Anyu könyörgöm, 14 éves vagyok, olvasni gááááz!

- Hát akkor legalább ne engem nyaggass. Amúgy hol tanultál meg így beszélni?

De nekem akkor zseniális ötletem támadt, ezért otthagytam anyut, és lementem a szobámba, a barlangunk alagsorába, és elővettem a dobverőimet. Elkezdtem dobolni, mire anyu idegesen csörtetett le az alagsorba vezető lépcsőn.

- MIT MŰVELSZ?! A testvéred alszik!

- Nem mondtad hogy nem csinálhatom... És ha Armi ennek a csodálatos zenének (ami bevallom kicsit hangos, de akkor is csodás), az ellenére is alszik, akkor tényleg nem lehet kifogásod ellene.

- Hát jó, ha így állunk, és szerinted ez csodás, akkor sürgősen viszlek a fül-orr kőgészhez!

Hát ja, szívás, hogy az anyukák nem értékelik a művészetet... de mindegy, mert még mindig nem mondta, hogy hagyjam abba...:D

Hello!

Ez a történet egy 14 éves fiúról szól, átlagos családdal, viszonylag átlagos élettel... De a neandervölgyi ősemberek korában...! :) Jó szórakozást!