Szerda. Ami azt jelenti, hogy
énekóra. Meg kőismeret, amiből 2,0-ra állok, de ha nem akarok
bukni, akkor nem kaphatok egyest, mert a tanár csak 2,0-tól adja
meg a ketteset Meg állattan. Az utóbbiból ugyan ötös vagyok, de
akkoris az egyik legrosszabb tantárgy.
Reggel anyu feldobottan lépett
be a szobámba (?!), pedig már mondtam neki, hogy elég nagy
vagyok, és nem kell kelteni. Mert amikor még kisebb voltam, mindig
anyu keltett, ami azt jelenti, hogy fél 8-kor kellett felkelnem és
anyu rendszerint megállapította, hogy milyen nagy kupi van a
szobámban, és ez enyhe célzás volt arra, hogy rakjak rendet. És
mióta mondtam neki, hogy magamtól is fel tudok kelni, és nem kell
keltegetni. Így kicsit sem könnyes búcsút vehettem a fél 8-kor
kelésnek és a reggeli rendrakásnak, valamint köszönthettem a
negyed 9-kor kelést, a reggel gépezést és kikuncsorogtam apától
a barlangunk alagsorának (a szobám) kulcsát. :) De sajnos az
alagsornak 2 kulcsa van: és ebből csak egy van nálam, és erre
sajnos csak most jöttem rá, mivel anyu pár év után megértette,
hogy nem igénylem már annyira a segítségét néhány helyzetben.
Na szóval anyu reggel
bejelentette, hogy holnap családilag elutazunk.
- De mégis hová?! - kérdeztem.
- Az meglepetés. - hát, csodás.
Holnap utazunk, és fogalmam sincs, hogy hová. Chh.
És mert már
háromnegyed 9 volt, el kellett indulnom. De mivel a csomagolt kaja
még jár, 14 évesen, kőgnazistaként is. De a legalább anyu sütni
tud, és most is sült grizzlycombos-bazsalikomos szendvicset
csomagolt pisztáciás csokival... :)
A suliba érve
levágtam a magam a padomba (leghátsó sor, középen), mivel fizika
lesz, amiből most egy próbaidős tanárunk van, aki még nem
ültette szét a tanárok által „rosszalkodósnak” nevezett
társaságunkat hátulról. Hehh. :D
Amikor kiértem a
suliból (fél háromkor. Pffff) Rettenetes látvány fogadott. Nem,
nem emberevő szörnyek, és nem vérmatutok és nem is a Jeti, mert
ezek tök jók lettek volna, hanem... ANYA!!! Pedig már
elmagyaráztam neki, hogy mivel már van egy robogóm, és amúgy is,
ha télen azzal nem is, de busszal vagy netán gyalog (nem lakunk
messze) el tudok menni az Kőgnáziumig és vissza. Vaaagy, legvégső
esetekben apu elvisz.
De nem, anya
megjelent a kőkola előtt, és ez csak egyet jelenthet. Minden nem
stréber és nem homokos és nem páva fiú rémálmát: „Vásárlást
anyucival” Pffffff.
Mondjuk, én még
így is megpróbáltam menteni a menthetőt: köhögtem.:)
- Beni, valami baj
van? - kérdezte enyhe cinizmussal, ergó tudta, hogy tudom hogy
vásárolni megyünk. Anyukák. De én erre bevetettem az aduászt:
- Nem nem -
tüsszentettem egy bazinagyot – csak picit fáj a torkom és nem
szeretnék holnapra megbetegedni – mégmennyirehogy szerettem volna
– mert holnap dogát írunk kőtanból, és készülnöm kell rá
– dehogyis, nem szoktam készülni a dogákra.:D
- Jó, akkor majd
máskor veszünk neked plazmakőtv-t! Azért elvigyünk? - mosolygott
anyu győztes vigyorral. Hát ja , az anyukák azért eléd jól
ismerik az embert.
- Nem nem kell
elvinni. Inkább sétálok. - Mert erre már nem tudtam mit mondani.
Anya alaposan átcseszett. Beni-Anyu 2-1. :P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése