Január 12.

Ma van a tesóm szülinapja, és én ezt totál elfelejtettem (sose tudom hogy január, május vagy június 12.) , csak akkor jutott eszembe, amikor Armi totál feldobódva ugrándozott ki a pónikkal telebarlangrajzolt szobájából, és az ő kis cuki hangján énekelte a Good Garlotte Like It's Her Birthday refrénjét. Hát ja, ragad rá a kúltúra. Pontosabban nevelem. :D Ma a suliban elég húzós nap volt, 4 dogát írtunk, ebből 3 témazáró volt. Pff.

Reggel szóltam a szüleimnek, hogy ma nem megyek rögtön haza suli után, mert körizni tanítok egy lányt. Apu azt mondta, hogy hajrá (??) anyu pedig halkan szólt, hogy vegyek ajándékot a húgomnak. Ez van, anya már ismer ennyire. Mióta külön veszek ajándékot a Arnminak, mindig a szülinapján szerzem be. Vagy, végső esetben írok neki egy rövid 'szülinapi' dalt. Ez bejött már néhényszor. :)

Ma csak 6 óránk volt, úgyhogy már ¾2-kor a tavon voltam Vanival. Sokat haladtunk, már tud sétatempóban hosszan is korizni. De komolyan, így, hogy sokat beszélgettünk, egyre jobban kedvelem, sőt, azt hiszem kezdek beleesni. Am ma kiderült, hogy ő zenei stílusában sem hasonlít a „fajtájára”, ugyanis nem hallgat One Nirection-t, sem Rockstin Bibert vagy mi a fost. Ja, és megfigyeltem, hogy rohadt jó a hangja! De ő persze ezt reflexből tagadja. Nem tudom, ha nekem azt mondanák hogy jó a hangom, röhögve rávágnám hogy tudom. De nekem sajnos nem mondják. Brühühü. :D

Mivel ma nem volt futóedzés, körizás után elugrottam ajándékot venni Arminak. Ma mehettem robogóval, mert már nincsenek lefagyva az utak, úgyhogy ma robogóval voltam, ez jelentősen könnyített a helyzeten. Egyébként Vani megkéért hogy vigyem haza (!!) ami nem volt gond, mert 2 barlangsorral a bevásárlóközpont mellett laknak.

A hugicámnak egy állatkölykös memóriajátékot vettem, aztán hazamentem. Otthon apu rögtön egy ajándékostatyót rakott az orrom elé, hogy rakjam bele, amit vettem. Am az szerintem tökre nem ér, hogy Armi mindig egy halom a jándékot kap, én meg csak 1-2-t, mert anyáék szerint már kinőttem az ajándékokból. Szerintem nem.

Január 11.

Baromi ritkán mondok ilyet, de végre hétfő...! A „családi hétvége” mérhetetlenül fos volt, úgyhogy most már vártam a hétfőt. Egyébként azért annyi haszna volt az egésznek, hogy anyu írt az ofőmnek, hogy elutaztunk, ezért nem tudtam készülni az órákra. :)

Amúgy ezen a héten lesz vége a félévnek, úgyhogy mindenki ezerrel hajt. Amit eddig nem írtam, hogy a múlt héten volt 1 tanítás nélküli munkanap, és azt le kellett dolgozni, ezért kellett vasárnap is sulinba mennünk. Chh. Mindegy, mert ez már végül is a „múlt”.

Ma hiető, mégse mindennapi dolog történt. Az egy dolog, hogy vannak lánybarátaim is, de rájuk nem úgy nézek mint lányokra hanem mint haverokra. Viszont van néháány olyan lány, akik nem szívesen vannak „vegyes” társaságban. De ma ettől függetlenül beszélgettem Vanival, aki egy kicsit olyan „a fiúhaverciki” lány. De mivel volt egy befejezetlen beszélgetésünk, ami miatt nem fogok visítva Dan (Daniel, félig brit-neandervölgyi), az egyik legjobb haverom nyakába ugrani, sem „szuperjónapot” tartani. Mert a másik legjobb haverom, Kora tök ilyen, néha csak azért mert beszélt azzal a tizedikes sráccal aki tetszik neki (deszkás, mint Kora, és jóba vagyok vele), és kicsit fura a srác, mert fekete a haja és vasalja. :D Na szóval ott tartottam, hogy ma beszéltem Vanival. Legutóbb a körizás kapcsán kérdeztem, de akkor nem fejeztük be.

-Ööö... hát nekem van egy kis gondom a körizással... -kezdte eszméletlenül aranyos hangon. Hát, a lányok már csak ilyenek. Mondjuk ezt én nem értem, de mindegy. - De inkább légyszí hivj fel délután. - Szóval valami gáz van. :P

Amikor hazaértem anyu rögtön azzal jött, hogy takarítsak ki a szobámban, mert iszanyatosan redvás.

- Deee anya, ez csak sajátos rend!! - próbálkoztam. Azárt a lehetetlent is meg kell próbálni. :)

- Beni, hányszor mondjam el, hogy ez már sokkal több annál! A szobád egy mocskos lyuk! - na kösz, mami, én is szeretlek.

Pff. Jaa, és nincs is rá sok időm, mert ezen a héten már újra kezdődnek a köjakos téli futóedzések. Mellesleg utálok futni. De ha bennt akarok maradni a „Nyugat-neandevölgyi köjakos válogatottban, akkor muszáj járnom, és -10 °C-ban is futni a folyó mellett 10-15 km-t. ChhhhPff.

Fél 4-ig „kitakarítottam” a szobám, mármint minden rumlit okozó cuccot elástam valamelyik szekrénybe, és aztán indulhattam köjakos-futóedzésre. Medvebundás aláöltözetet vettem fel, de még így is nagyon fáztam. Még van hó, úgyhogy edzés elején havatlapátolunk a folyómenti ösvényen. Na ezt aztán végképp utálom.

Amikor hazaértem eddzésről elröptette a táskám a fürdőbe, és lehuppantam a kanapéra. Természetesen anya rögtön azzal jött, hogy mennyek fürödni, ne szennyezem az izzadt szagommal a környezetet. Ezt mondjuk kicsit ironikus volt, anyu is elröhögte magát.

Miután lezuhanyuztam, lementem az alagsorba, és dobolni kezdtem, mivel most egy kicsit elhanyagoltam a hangszerem, és úgy érzem, hogy elvonási tüneteim vannak. :D A második refrénnél (Brown Day: Neander Idiot) észrevettem egy cetlit az asztalomon. Vani száma volt az. Upsz, elfelejtettem felhívni, de még nem késő.

- Csőő! Beni vagyok – köszöntem a telekőba.

- Szia... hát én csak azt akartam mondani... - na ha most lenyom a torkomon valami nyálas „kérlekbocsássmeghogyamúltkorleléptemabarátnőimmel” kamudumát, akkor én szétverem a dobszerkóm. - Hogy... ijj, ezt így nem tudom elmagyarázni, gyere ki a tóhoz ma vagy holnap.

- Oké. Megkérdezem anyát, de nemhiszem hogy ma még kienge, mert még mindig a mama pici fia vagyok. - ironizáltam. Na jó, annyira nem volt ironikus, de Vani jót nevetett.

- Köszi, szia.

- Csá.

Megkérdeztem anyut, hogy kimehetek-e még a tóhoz, és eleengedett (!!!!), de mivel hétköznap van, csak fél10-ig lehetek ott. Na pff. De a lényeg, hogy kiengettek, és van majdnem 2 órám.

A tavon ilyenkor nincsenek sokan, de marha jó a hangulat, és forrócsoki, tea, és kürtöskőkalács illat van. :) A padoknál felkaptam a körim, aztán elkezdtem nézelődni, Vanit keresve. Hamar megtaláltam, a teázónál állt, két pohár olajleveles teával, és kétségbeesett arcot vágott. Akkor annál nagyobb gáz van. Ha egy lány 1. zavarban van, 2. pedig kétségbeesett fejet vág, és neem rejti az érzéseit erőltetett mosoly mögé, akkor ott nagy gáz van. És én arra nem jöttem rá pedig elég nyilvánvaló volt. Na elölről.

- Heló. - léptem oda Vanihoz, aki közben nyújtotta felém az egyik poharat, én pedig a körizők felé néztem mielőtt befejeztem a mondandóm. - Mi a gond? - ekkor láttam meg, hogy egy könnycsepp csöppen le az arcáról a kabátjára. - Nee, nehogy elkezdj sírni légyszi, attól totál kiborulok, ha valaki nekem sírja ki magát! - erre vissztartotta a bőgést és elnevette magát.

- Beni, kösz hogy kijöttél...

- Nee, nyálas dumát se!! - folytottam belé a kiburulást. Ő felnézett rám (kb. 1 fejjel magasabb vagyok, muhaha), és folytatta.

- Nem állt szándékomban csöpögős monológot mondani, de most hogy mondod... - erre mindketten elröhögtük magunkat – na, szóval az van, hogy én – csönd, kb 10 mp-ig, szipogással – Nem tudok körizni. Jó tudommm, hogy sokkolt, meg minden, és nem akarom hogy neked gond legyen az, hogy engem megtaníts péntekig alapszinten körizni, úgyhogy nem kötelezlek erre, gondoltam, megkérlek, mivel te vagy az osztályban a legjobb köris azután a stréber után aki heti 8 edzésre jár... szóval... csak azt akarom mondani, hogy légyszi taníts meg körizni! De tényleg nem mu...

- Vaniii... nyugi megtanítalak körizni, és nem is csak alapszinten! - folytottam belé a szót - Holnap ugyanitt?

- Jajj, köszönööööm Benii! - ugrott a nyakamba. Elég nagyot kellett ugrania. :D

Hát még én hogy köszönöm.:) Óó, és ma rájöttem hoyg Vani nem tartozik abba a tipikus lányfajtába ahova mi soroljuk. Még ma elkezdtünk gyakorolni, és eljutottunk addig, hogy már nem esik seggre minden 'lépés' után a jégen. Hanem mér eljutatt odáig, hogy lassan megindul, 5 métert megy, aztán majdnem elesik, és visítva belém kapaszkodik. :D

Január 8.

Péntek van, amit amúgy szeretek, de most rühellem. Mert ugyebár luxusszállodában vagyunk, de KwiKfi, az nincs. Pff. Marad az írás mivel az úszást már rohadtul meguntam, a masszás meg nem érdekel (anyuék el akartak rángatni valami köves izére ?!), úgyhogy maradt az, hogy elfoglalom magam a szobában. Mondjuk, a húgommal egy szobában vagyok, de ő most is lent van a gyerekmedencénél. Ergó enyém a szoba, de nem tudok semmi értelmeset sem csinálni, csak írhatom az élettörténetemet, ami már most kezd uncsivá válni.

Szerencsére találtam egy konnektort, ezért fel tudtam rakni töltőre a KőVD lejátszómat és tudok filmet nézni.:)

Anyuék nemsokára viszajöttek Armival a medencétől, és mondták, hogy készülődjek, mert megyünk kajálni (mellesleg fél három volt, de mindegy.:D).

- Útközben összeszedjük apádat is a tengeralattjáró-szimulátorból... - de a mondatot már nem tudta befejezni, mert közbeszóltam:

- Miiiii? Nekem miért nem szólt senki, hogy van tengeralattjáró-szimulátor?! Na nemár', fél napom elment azzal, hogy azon gondolgodtam, hogy mit lehet egy ilyen uncsi helyen csinálni, majd pedig egyszerűen közlitek velem, hogy van tengeralattjáró-szimulátor! Na ez kész. - tettem hozzá sziszegve.:@

Mindegy, ebéd után (valami medve... desszertnek mákos izé) apuval elmentünk a szimulátorhoz. Naja. Amikor az apa és a fia összefognak az anyuci és a hugi ellen.:D

Egyébként a nap további része nem volt már olyan totál uncsi, mint a délelőttöm. Monduk, anya úgy gondolta, hogy ez az ő érdeme. Fura...

Január 7.

Ma reggel kicsit elaludtam, szóval gyorsan kellett készülődnöm, és anyu lekiabált a szobámba, hogy kész vagyok-e már.

- Mivaaan? Még csak 8.35 vaaaan! - kérdeztem vissza – Mérr' kéne már készen lennem?! - mire anyu visszakiabált. Ha a szobámban vagyok és nem akarom hogy az egész família a szobámban csövezzen, akkor így kommunikálunk egymással.:D

- Ajj, Beni, hát nem emlékszel, ma elutazunk! - uupsz. Na ezt elfelejtettem. :O – De pakolj rövid nadrágot is! Meleg lesz. - MI VAN?!?! Rövidnadrágot, januárban?! Mindegy, legalább egy ideig nem kell fagyoskodnom. Ó, és most jut eszembe, hogy holnap nem lesz tanítás mert a tantestület kirándul. Miattam amúgy ahova akarnak, oda kirándulhatnak vagy berándulhatnak, de ez most más. Mivel „szünet” előtt utazunk el, valószínűleg hétvégén (és pénteken, vagyis holnap) is ott leszünk. Pff.

Azért még egyszer megkérdeztem anyut, hogy hova megyünk, de nem kaptam értelmes választ:

- Beni, ez titok... Majd úgyis megtudod!

Csodálatos. Főleg, hogy ilyenkor sehol se lehet rövidnadrágot felvenni itt, Neandervölgyben. Neandervölgyön kívül pedig tuti nem megyünk, mert mindegyik határig minimum fél nap az út. Tök jó.

Pár perc alatt összecuccoltam, aztán felmentem a lépcsőn, és a konyhapultra ültem, aztán megkérdeztem anyut, hogy hova megyünk. De még mindig nem mondta meg.

Majd apu szólt, hogy segítsek havat lapátolni és jeget kaparni.

Fél óra fagyoskodás után kijött Armi és anyu is, majd bepakoltunk a kocsiba és elindultunk. Szerencsére vittem mini-KőVD lejátszót, és Rockpson családot néztem rajta. Bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, így nem kellett az édesdrága hugicám nyafogását hallgatnom egész úton.

Kb. 2 órát kocsikáztunk, bár még mindig nem értem, miért kellett rövidgatyát hoznom, mert nem volt nyoma se a melegnek, itt is hó volt, és egy tó, a szélén egy bazinagy épülettel, és a tó be volt fagyva. Aztán rájöttem hova jöttünk: a Kékvizi fürdőbe, ami az egész Völgyben híres. DE MIÉRT KELLET RÖVIDGATYÁT HOZNOM?! Na ezt most megkérdeztem az őseimtől:

- De apaaaa, anya, miért kellett rövidgyatyát hoznom?!?!

- Hát, az az igazság, hogy nincs arra semmi szükség, csak azért mondjuk, hogy ezen gondolkodj többet, ne azon, hogy hova megyünk, mert idővel úgyis rájöttél volna – hát, bevallom, ez tényleg egész okos. De annyira nem, hogy megérjen egy pontot anyunak a kettőnk összecsapásában.:D

Január 6.

Szerda. Ami azt jelenti, hogy énekóra. Meg kőismeret, amiből 2,0-ra állok, de ha nem akarok bukni, akkor nem kaphatok egyest, mert a tanár csak 2,0-tól adja meg a ketteset Meg állattan. Az utóbbiból ugyan ötös vagyok, de akkoris az egyik legrosszabb tantárgy.

Reggel anyu feldobottan lépett be a szobámba (?!), pedig már mondtam neki, hogy elég nagy vagyok, és nem kell kelteni. Mert amikor még kisebb voltam, mindig anyu keltett, ami azt jelenti, hogy fél 8-kor kellett felkelnem és anyu rendszerint megállapította, hogy milyen nagy kupi van a szobámban, és ez enyhe célzás volt arra, hogy rakjak rendet. És mióta mondtam neki, hogy magamtól is fel tudok kelni, és nem kell keltegetni. Így kicsit sem könnyes búcsút vehettem a fél 8-kor kelésnek és a reggeli rendrakásnak, valamint köszönthettem a negyed 9-kor kelést, a reggel gépezést és kikuncsorogtam apától a barlangunk alagsorának (a szobám) kulcsát. :) De sajnos az alagsornak 2 kulcsa van: és ebből csak egy van nálam, és erre sajnos csak most jöttem rá, mivel anyu pár év után megértette, hogy nem igénylem már annyira a segítségét néhány helyzetben.

Na szóval anyu reggel bejelentette, hogy holnap családilag elutazunk.

- De mégis hová?! - kérdeztem.

- Az meglepetés. - hát, csodás. Holnap utazunk, és fogalmam sincs, hogy hová. Chh.

És mert már háromnegyed 9 volt, el kellett indulnom. De mivel a csomagolt kaja még jár, 14 évesen, kőgnazistaként is. De a legalább anyu sütni tud, és most is sült grizzlycombos-bazsalikomos szendvicset csomagolt pisztáciás csokival... :)

A suliba érve levágtam a magam a padomba (leghátsó sor, középen), mivel fizika lesz, amiből most egy próbaidős tanárunk van, aki még nem ültette szét a tanárok által „rosszalkodósnak” nevezett társaságunkat hátulról. Hehh. :D

Amikor kiértem a suliból (fél háromkor. Pffff) Rettenetes látvány fogadott. Nem, nem emberevő szörnyek, és nem vérmatutok és nem is a Jeti, mert ezek tök jók lettek volna, hanem... ANYA!!! Pedig már elmagyaráztam neki, hogy mivel már van egy robogóm, és amúgy is, ha télen azzal nem is, de busszal vagy netán gyalog (nem lakunk messze) el tudok menni az Kőgnáziumig és vissza. Vaaagy, legvégső esetekben apu elvisz.

De nem, anya megjelent a kőkola előtt, és ez csak egyet jelenthet. Minden nem stréber és nem homokos és nem páva fiú rémálmát: „Vásárlást anyucival” Pffffff.

Mondjuk, én még így is megpróbáltam menteni a menthetőt: köhögtem.:)

- Beni, valami baj van? - kérdezte enyhe cinizmussal, ergó tudta, hogy tudom hogy vásárolni megyünk. Anyukák. De én erre bevetettem az aduászt:

- Nem nem - tüsszentettem egy bazinagyot – csak picit fáj a torkom és nem szeretnék holnapra megbetegedni – mégmennyirehogy szerettem volna – mert holnap dogát írunk kőtanból, és készülnöm kell rá – dehogyis, nem szoktam készülni a dogákra.:D

- Jó, akkor majd máskor veszünk neked plazmakőtv-t! Azért elvigyünk? - mosolygott anyu győztes vigyorral. Hát ja , az anyukák azért eléd jól ismerik az embert.

- Nem nem kell elvinni. Inkább sétálok. - Mert erre már nem tudtam mit mondani. Anya alaposan átcseszett. Beni-Anyu 2-1. :P

Január 4.

Ma az ofőnk bejelentést tett a suliban:

- Sziklásy Kőgnázium 9.B osztálya! Kérem január 10-ig, vagy mondhatnám, hogy az első félévünk végéig, mindenki szíveskedjen javítani a jegyein! Nem szeretném, ha szégyent hoznátok rám. Ha senki sem bukik ebben a félévben, akkor elmegyünk kőrcsolyázni a tóra.

Ennek mindenki örült, kivéve Erdős Vani, aki a a harmadik legszebb lány a suliban, (Csontos Lilla és Kövi Dóra után, akik végzősök, és őket kicsit sem érdeklik kilencedikesek), és aki nekem nagyon tetszik. Tanítás után megkérdeztem Vanit, hogy mi a baja a kőrizással.

- Hát... - kezdte, de nem tudta befejezni, mert a barátnői odamentek, és vihogva távoztak Vanival. Hát, ennyit a beszélgetésemről Vanival... Na mindegy.

Hazaérve anyu odatolt az orrom elé két hatalmas állatot, és megkérdezte, hogy melyiket kérem. A kezdeti sokkból feleszmélve észrevettem, hogy az egy vadkan és egy tehén. Én mondtam, hogy a tehén, de Armi felháborodottan kiabált.

- Malacka! Malacot szeretnék- mondta.

- Jól van kicsim, csinálok neked vadmalackát.- esett meg rajta anyu szíve. Mindegy, végül is már megszoktam, hogy általában Armi döntheti el, hogy mi legyen a vacsi.

Vacsora után lementem a szobámba, és elkezdtem dobolni, azzal az elmélettel, hogy ilyenkor senkit sem zavar, ha dobolok. Hát, tévedtem. Anyu felháborodottan kérdezte, hogy mi a frászt csinálok.

- Hát dobolok.

- Ilyenkor?! Tudod te hány óra van?!

- Hát persze! Kilenc lesz tíz perc múlva. - válaszoltam nyugodtan.

- Figyelsz szívem. - mondta ő is egész nyugodtan. - Tudom, hogy neked még elég korán van, de a kishúgod ilyenkor már lefeküdni készül. Úgyhogy légy szíves, ne ilyenkor gyakorolj. Köszi! - és megölelt. Ez van, az anyukák néha furák...Az egyik pillanatban cseszegetnek, megtiltanak mindent, másikban pedig ölelgetnek.

Szóval, mivel anya azt mondta, hogy ne doboljak, bekapcsoltam a kőtévét, és Rockpson Családot néztem fél 11-ig. Majd megnéztem pár epizód Neandervölgyi Fatert.

Január 3.

Ma kezdődik a tanítás, és még mindig be vagyunk havazva, úgyhogy reggel korán keltem. Anyának ez természetesen jó ok volt arra, hogy ezt mondja:

- Beni drágám, legyél szíves menj ki, lapátold el a havat, szünetben úgysem csináltál semmit...

- De anyu! A szünet arra való hogy lazítsunk, nem arra hogy dolgozzunk! Amúgy is, sok mindent csináltam a szünetben...

- Például?

- Magtanultam két új dobszólót, fejlesztettem a KőCraft-omat, és sok minden mást.

- Hát veled nem lehet vitatkozni...

Szóval nagyjából így indult az első tanítási napom az évben. De komolyan, témánktól eltérve, nem kéne már „Drágáznia”. A múltkor is, amikor ködeojátékokat kértem születésnapomra, erre ő mit vett: egy 'Öltöztesd Lalit, a macit'-ot! Ami a valaha létezett leggyerekesebb ködeojáték. Meg amikor kimentünk a tóhoz kőrizni a jégre, és már majdnem lett egy barátnőm, ráadásul Csontos Lilla, a suli legszebb lánya, de anyu odajött azzal, hogy ”Benikém, szívem nem kérsz teát? A kedvencedet hoztam, és mézes macisüti is van hozzá!”. Na mindegy.

Szóval, ebben az évben az első napom a suliban. Az osztálytársak semmit sem változtak, max néhányaknak több pattanása van. De a tanárok még rosszfejebbek lettek (anyuék szerint az a fő oka a magatartásproblémáimnak, hogy rossz viszonyom van a tanárokkal). Mivel közeledik a félév, az osztály nagy része elkezd teperni, mert sokan bukásra állnak. Én ezt a hajrát megúsztam, mert én két tantárgy kivételével mindenből 5-ösre állok. Az a kettő tárgy pedig a kőismeret, amit egy rettenetesen bizarr tanár tanít és az ének, énekelni pedig nem tudok.

Amikor haza értem, senki sem volt otthot, ami azért érdekes, mert Armi még csak 2,5 éves, és még nem kővodás, ezért anyu otthon marad vele. De nem voltak otthon, ami azt jelenti, hogy SZABADSÁÁÁÁG! Mármint benyomhatok valami kő-punk zenét, kajálhatok chipszet minden mennyiségben, és nézhetek kőball meccseket vagy Rockpson családot. Nemsokára apu hazaért, és egy óriási verebet (?!) hozott. Én meghökkenve néztem, ő pedig teljes nyugalommal letette a konyhában, és lehuppant mellém a kanapéra. Én megkérdeztem, hogy mi ez.

- De apu mégis mi ez?

- A vacsink.

- ???

- Nemám! Ez csak egy játék Arminak.

- Nekem is hoztál valamiiiit? - kérdeztem, mert aputól mindig valami jót kapok, például a múltkor is a VarázslókCsontját kaptam tőle, ami az egyik legjobb ködeojáték.

- Persze. - dejóó! Gondoltam magamban. - Itt van.

És egy vékony, hosszú csomagot vett elő. Egy kicsit elszomorodtam, mert ez tuti nem ködeojáték. De amikor kibontottam újra feldobódtam: egy új dobverőt kaptam!

Anyu és Armi most értek haza, és kiderült hogy a tavon köriztak. Egyébként én ennek örülök, mivel anyu nem szereti a vizet se simán, se megfagyva, és egy héten maximum egyszer megy vízközelbe, ezért ha én kőrizni szeretnék ezen a héten, akkor egész nyugodtan mehetek a haverokkal, és nem kell félnem, hogy anyu egészen véletlenül pont akkor jelenik meg a tavon a kistesómmal.